EuroSkills 2020 nemzeti válogatóverseny

2012-ben Belgiumban három magyar fiatalember a dobogó legmagasabb fokára állhatott a szakmák Európa bajnokságán. Két évvel később Lille-ben egy új összetételű magyar csapat megismételte a bravúrt. 2016-ban Vajgel Viktória és Tóth Bence hajszállal lemaradva az aranyéremről lett második Göteborgban. 2018-ban Budapest rendezte a EuroSkillst, ahol Déri Levente és Orodán Tamás szintén bizonyították a magyar informatikai rendszerüzemeltetők kiválóságát.

Nem csak a hazai rendezés miatt volt 2018-ban különleges a EuroSkills verseny, hanem azért is, mert európai versenyen először mérette meg tudását Web Development kategóriában magyar versenyző. Balogh Ákos nem csak megmutatta, hogy ebben a manapság #trendi szakmában is kontinensünkön kimagasló teljesítményre képesek hazánk fiataljai, hanem munkájával ezüstérmet érdemelt ki, így a dobogó második fokára állhatott fel.

Bár még épp, hogy feleszméltünk a magyar fiatalok hazai versenyhelyszínen elért sikereiből, máris küszöbön a következő megmérettetés. 2020. szeptember 16. és 20. között, 40 versenyszámban, több mint 500 versenyző részvételével rendezi meg Graz a soron következő EuroSkills versenyt, ahol a magyar fiatalok nemzetközi szinten is újra bizonyíthatják szakmai rátermettségüket. Mielőtt kiderülne, kik lesznek a jövő Európa-bajnokai ápolás, villanyszerelés, informatikai rendszerüzemeltető vagy webfejlesztő szakmákban, fel kell kutatnunk Magyarország legjobb szakembereit.

Eljött az ideje a hazai válogatóversenynek, amelynek a tétje nem kisebb, minthogy kik fogják hazánkat 2020-ban képviselni az ausztriai Európa-bajnokságon. Kik lesznek azok, aki megpróbálhatja Levente, Tamás és Ákos nagyszerű eredményeit is túlszárnyalni, és megküzdhetnek az Európa-bajnoki címért.

Az ICT Specialists (informatikai rendszerüzemeltető) és a Web Development (webfejlesztő) versenyszám hazai gazdája a korábbi években a HTTP Alapítvány volt. Ettől az évtől kezdve Skills IT néven egy kibővült szakmai csapat viszi tovább a feladatot, melynek tagjai az alapítvány mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék, az AutSoft Zrt., a Gloster Infokommunikációs Kft., a Moon42 Rdi Kft. és a GetCon Hungary Kft.. A Skills IT a  Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával várja azoknak a fiatal szakembereknek, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, szakgimnáziumi tanulóknak a jelentkezését, akik szívesen megméretnék tudásukat a EuroSkills szakmai Európa-bajnokságon 2020-ban.

Bár a nemzetközi porondon az ICT Specialist két fős csapatverseny, ezúttal ebben a kategóriában is egyéni megmérettetésre hívunk benneteket. A legjobbak közül fogjuk majd kiválasztani azt a két fiatal informatikust, akik megmérkőznek Európa többi csapatával.

Már harmadik alkalommal, a EuroSkills válogatóversennyel párhuzamosan tapasztalatszerzési célból idén is meghirdetjük a szakgimnáziumokban tanuló 11. és 12. évfolyamos tanulók számára a Skills Junior 2019 versenyt is, mely idén a megszokott online forduló mellett egy személyes döntővel is bővül.

Jelentkezz és érdemeld ki helyed Európa legjobb informatikusai között!

 

 

Kapcsolat

HTTP Alapítvány
1123 Budapest
Csörsz utca 45.

E-mail:es2020@netskills.hu
Telefon: 1-225-4600

 

A WorldSkills és EuroSkills
versenyek hivatalos szakmai
szponzora a
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
megbízásából a

 

Copyright © 2019, HTTP Alapítvány